A nagyobb sebesség elérése már a XIX. század közepén sem volt veszélytelen törekvés. Az elsüllyedt fregatt a hírek szerint aranyat is rejt, de a halottak nyugalmát szem előtt tartva két eredménytelen kísérlet után többé nem háborítják a roncsot a kutatók.

„Először a nőket és a gyerekeket!”

1852. február 25-én este 6 órakor a Birkenhead nevű brit csatagőzös fedélzetén 643 emberrel és lovakkal kihajózott a dél-afrikai Fokváros közelében fekvő Simon-öbölből, és elindult az Algoa-öbölben lévő Elizabeth erődhöz. Hogy az időt tartani tudják, a lapátkerekek segítségével mindvégig a part közelében haladtak.

A tenger nyugodt volt, az éjszaka pedig tiszta. Éjfél körül az utasok és Robert Salmond kapitány is visszavonultak a kabinjaikba. Nem sokkal hajnali 2 óra előtt a hajó hirtelen megrázkódott, miután egy víz alatti zátonynak csapódott a Danger Point (Gansbaai) közelében. A kapitány, akit felébresztett az ütközés zaja, tudta, hogy baj van. Azonnal felsietett a fedélzetre, és parancsot adott a horgony kivetésére, majd visszamenetre kapcsoltatott. De már elkésett. A szikla okozta hatalmas repedésen át beömlött a víz a hajótestbe, ami még jobban megsüllyedt, és egy újabb zátony újra felsértette az oldalát. A tenger pillanatok alatt elárasztotta a géptermet, és a felcsapódó gőzben a fűtők többsége megfulladt. A fedélzet megbillent, és a lezuhanó kémény újabb matrózokat ölt meg. A kapitány kiadta az utolsó parancsát: „Először a nőket és a gyerekeket!” Akiknek nem jutott hely a mentőcsónakban, úszva próbálták elérni a partot. Ám a vízben hamar megjelentek a cápák, és a sebesülteknek megpecsételődött a sorsa. Végül mindössze 193-an menekültek meg. A Birkenhead olyan gyorsan elsüllyedt, hogy sokan a saját függőágyaikban fulladtak meg.

Talpig vasban

A Birkenhead egyike volt a brit haditengerészet által építtetett első vasborítású fregattjainak. 1845-ben Vulcan néven készítették John Laird hajógyárában, de az admiralitás 1848-ban átkeresztelte Birkenhead névre, és csapatszállító hajóvá alakították át. Ennek során brigg vitorlázatot kapott és két gőzgépet, amelyek 350 lóerővel hajtottak meg két 6 méter átmérőjű lapátkerekét. A hajótestbe - a biztonságot növelendő - nyolc vízhatlan kamrát építettek.

1852 januárjában a Birkenhead Robert Salmond parancsnoksága alatt elhagyta Portsmouth kikötőjét, hogy katonákat szállítson Dél-Afrikába, az ottani ún. Kaffer-háborúkhoz. Queenstownban további katonákat, és hivatalnokokat, valamint családtagjaikat is felvettek a fedélzetére. Február 23-án Simonstownnál a nők és gyerekek többsége sok beteg katonával egyetemben partra szállt, és felvezették a fedélzetre a lovakat. Ezzel készen állt a hajó utolsó útjára.

Kincs, ami nincs

A fáma szerint a hajó 240 000 fontnyi zsoldot szállított aranyban, amelyet a mellékhelyiségben rejtettek el. Később több kísérletet is tettek arra, hogy a felszínre hozzák a kincset, de sem az 1854-es, sem az 1988-as expedíció nem járt sikerrel. Csupán néhány száz arany pénzérmét és személyes tárgyat sikerült megmenteni. Ezt követően a roncsot tengeri sírrá nyilvánították, hogy a halottak nyugalmát senki se zavarhassa.

Miután a hajó elsüllyedéséért senkit sem tettek felelőssé, 1895-ben egy 18 méter magas világítótornyot építettek a Danger Pointnál, hogy figyelmeztessen a veszélyes zátonyra. Ezen helyezték el azt a réztáblát, amely az áldozatok emlékét őrzi.