|
A vízisportok köre folyamatosan szélesedik - jó példa erre az Európában még szinte ismeretlen, a világ más tájain viszont egyre gyorsabban terjedő versenyszerű vadvízi száguldozás, hivatalos nevén a Jet Boat.
A legalább 16 láb (közel 5 méter) hosszú csónakok különböző kategóriákban versenyeznek. A cél egyszerű: eljutni A pontból B pontba, majd vissza. Ami némileg nehezíti a dolgot: a pálya, az erős sodrású folyó szinte kiismerhetetlen, minden kanyar újabb meglepetést tartogat, s aki itt 130 km/h felett száguldozik, az soha nem tudhatja, vajon a célban fejezi-e be a versenyt. Természetesen az izgalom, az adrenalin a fő hajtóerő, de azért nem akármilyen motor is segíti az előrehaladást. A nemes egyszerűséggel "korlátlan" névre hallgató csúcskategóriában 10 literes, több mint 1000 lőerős motor tolja előre a kétszemélyes lélekvesztőt. A pilóta nyomja a gázt, és próbál reagálni a hirtelen meglepetésekre, kerülgetve a sziklákat és egyéb vadvízi akadályokat. A navigátor eközben figyeli a műszereket, a versenyirányítók jelzéseit, s fél szemét ő is a pályán tartja, hátha meglát valamit, amit a pilóta nem. Ebben a sportágban tehát leginkább a figyelemé a főszerep. Nem ritka, hogy a hajók az idő egy részét a levegőben töltik, ám ez - hasonlóan az óriás műlesiklók repdeséseihez - teljesen természetes velejárója a sebességnek és a pálya sajátosságainak. Az alábbi honlapokon folytatható az ismerkedés a Jet Boat világával: www.jetboat.com www.jetboatracing.com www.worldjetboatmarathon.com www.jetboatperformance.biz Szobai körülmények között is kipróbálható a száguldozás, csökkentett élmény- és veszélyfaktor kíséretében: © vizimagazin.hu
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon. |