Vízi sportok Magazinja | Merülj el a vízisportok világában
Bejelentkezés
Regisztráció
E-mail cím:
Csipes Tamara szerint Benedekék ellen nehezebb volt nyerni
Kajak-kenu |  2010. Júl 09. 08:13  | 
keret_sarokkeret_sarok
Csipes Tamara szerint Benedekék ellen nehezebb volt nyerni
keret_sarokkeret_sarok
Élete első felnőtt Európa-bajnoki győzelmét ünnepelte Trasonában Csipes Tamara, aki Szabó Gabriellával K-2 1000 méteren lett aranyérmes. A 20 éves versenyző két ezüstöt is hozott haza: az egyiknek nagyon örül, a másik miatt fő egy kicsit a feje…
- Ha azt mondjuk: mintaszerű volt, ahogyan Szabó Gabriellával megnyerték az ezer párost…

- Akkor ez nagyon hízelgő számunkra – mondja Csipes Tamara. – Tény, hogy sikerült a taktikánkat megvalósítani. Higgadt fejjel ültünk hajóba, és végig azt csináltuk, amit előzetesen megbeszéltünk, vagyis az utolsó háromszáz méterig a mezőnnyel utaztunk, aztán robbantottunk és elléptünk a többiektől. Hétszáz méternél olyan jó érzés volt tapasztalni, hogy még mindig rengeteg erő van bennünk. Megmondom őszintén, a válogatót sokkal nehezebb volt megnyerni Dalmáék ellen, mint itt az Európa-bajnokságon győzni. Már most tudjuk, hogy nem leszünk egyszerű helyzetben a következő válogatón.

- Ez volt élete első felnőtt Európa-bajnoki aranyérme. Különleges élményként élte meg?

- Fontos pillanat volt az életemben, de a dobogón állva ugyanazt éreztem, mint a korosztályos győzelmeim esetén. Azt, hogy nagyon, nagyon jó érzés nyerni. Egyébként hasonló érzésekkel álltam fel a válogatón az ötszáz egyes után a dobogó harmadik fokára is. A lényeg, hogy tudjam, mindent kiadtam magamból a döntő során.

- A négyessel kapcsolatban is elmondható ez?

- Igen. Nagyon kevéssel kaptunk ki a németektől, akik ezt a pici előnyt annak tudhatják be, hogy egy vadonatúj magyar egységgel kellett szembenézniük. Az Európa-bajnokság előtt mindössze egyszer ültünk össze, az előfutamban volt az első pályánk, és ha több időnk lett volna a közös felkészülésre, véleményem szerint mi nyertük volna ezt az összecsapást. Ráadásul az ő embereik egy kivételével mind benne voltak az olimpiai aranyérmet nyerő hajóban, és mivel egyesben és párosban általában a magyar versenyzők győznek, számukra a négyes a fő szám minden világversenyen.

- Ha mérlegre kellene tenni a négyesben és az ötezer egyesben nyert ezüstérmét, melyik a fontosabb?

- A négyes. A másikra nem igazán lehetek büszke, fő is a fejem miatta. Sajnos a döntőben elszámoltam a köröket, így igazából csak én tehetek róla, hogy nem arany, hanem ezüstérem jutott nekem. Pedig édesapám, aki korábban 10 000 méteren is kiváló versenyző volt, nagyon jó taktikával látott el engem. Az ő tapasztalatait kiválóan tudnám kamatoztatni ezen a távon. Remélem a világbajnokságon, már ha én megyek ezen a távon, nem követem el ugyanezt a hibát.

- Édesapja, aki egyben edzője is hogyan értékelte az Európa-bajnoki szereplését? Ilyenkor edző vagy édesapa?

- Én ezt már nem tudom különválasztani. Nála kezdtem kajakozni, ebbe nőttem bele, szóval ő nekem edzőapa. Aki most is nagyon elégedett volt az eredményeimmel, de hangsúlyozta: nem felejtsem el, hogy ez még csak az Európa-bajnokság volt.

- És a világbajnoki válogatóra miként készülnek?

- Jelenleg Ráckevén edzünk, majd a válogató előtti héten indulunk Szegedre. De hogy milyen számokban szerepelek majd, arra csak két hét múlva tudok válaszolni. Számomra is meglepetés lesz minden.

További hírek:
11 magyar érem az egyetemi és főiskolai vb-n
Meghívó
Szeged: 50 milliós támogatás a 2011-es világbajnokságra
Jobb vb-szereplés, mint tavaly
Kovács Katalin minden idők legeredményesebb kajakversenyzője


Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon.

 
Kategóriák
Búvár
Evezés
Kajak-kenu
Műugrás
Rafting
Sárkányhajó
Szinkronúszás
Úszás
Vízilabda
Vízitúra
Linkfelhő
 
Tallózó