Ez már az ötödik! – büszkélkedhetnek a Nagy Sportágválasztó szervezői. Rendezvényük épül, szépül és terjeszkedik: az egykori húsz helyett ma már több mint nyolcvan sportágból választhatnak azok, akik kilátogatnak ezen a hétvégén a Merkapt Maraton SE sporttelepére.
Szeptember 18-án és 19-én ismét nagy lehetőséget kapunk. Hogy mire? Nos arra, hogy egy kis mozgásra adjuk a fejünket, gyermekünket kézen fogva ellátogassunk a Nagy Sportágválasztóra, amelyen szakszerű iránymutatás és profi segédlet (ebben nagy szerepet vállal a NAVI MED Kft. ingyenes sportantropometria mérésével) mellett dönthetünk arról és választhatjuk ki, hogy csemeténk számára mely sportág is a legkézenfekvőbb, adottságainak legmegfelelőbb.
A kétnapos rendezvényen a lényeg, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a sportágakat, tapasztalják meg az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. „Ízleljék meg” a sportot.
Ezen a hétvégén 9 és 17 óra között több mint 80 sportágat (!) tehetnek próbára a jelenlévők. S noha a pénteki (szakmai) napon továbbra is főként az előre bejelentkezett óvodás, általános- és középiskolás gyerekeket várják pedagógus kísérettel, az idén 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.
A rendezvényen természetesen fő szerepet kap a kajak-kenu sport. Ezúttal is két medencében ismerkedhetünk meg a sportág szakágaival, vagyis beülhetünk túrakajakba és kenuba, kipróbálhatjuk a sárkányhajót, a raftingot és a szlalom kajakot és kenut is. A parton pedig megismerkedhetünk az ergométerrel, amellyel a téli időszakban egészítik ki az edzéseiket a versenyzők. És hogy kik lesznek a gyermekek és szüleik segítségére a kajak-kenus helyszínen? Nos pénteken Boros Gergely, Gyertyános Gergely, Benedek Dalma és Sáfrán Mihály, míg szombaton Kökény Roland, Molnár Péter, Kovács Katalin és Paksy Tímea ismerteti meg a sportág alapfogásaival a fiatalokat.