Vízi sportok Magazinja | Merülj el a vízisportok világában
Bejelentkezés
Regisztráció
E-mail cím:
Kajak-kenu maraton VB összefoglaló
Kajak-kenu |  2009. Szept 21. 16:30  | 


Egy arany- és három bronzérmet szerzett a magyar válogatott a maratoni vb első napján Portugáliában. A kajakos nők ifjúsági korosztályában Georgopoulou Alexandra világbajnok lett!
Nehéz pályát jelöltek ki a portugál szervezők a maratoni vb indulóinak, a futószakaszban ugyanis egy nagyon meredek emelkedőn kellett felfutniuk. Az ifjúságiaknak 17, míg az U23-as mezőny tagjainak 21 kilométert kellett teljesíteniük egy csodaszép helyen fekvő tengeröbölben.

Az ifjúságiaknál a női kajakosok szerepeltek a legjobban, Georgopoulou Alexandra nagy fölénnyel, magabiztos versenyzéssel győzött, Vaczai Enikő pedig bronzérmet nyert.
Ugyancsak bronzéremnek örülhetett a kenus Dóczé Ádám, a másik magyar induló – Vasbányai Henrik – azonban vírusos fertőzés miatt fel kellett, hogy adja a versenyt.
A fiú kajakosoknál Bucher Barnabás 9. lett, úgy, hogy az első futószakasz után beborult, pedig akkor még az élbolyban haladt.
hirdetés

Hüttner Csaba utánpótlás kapitány szerint „minden versenyző jól küzdött, pedig az ifik dolgát még az is nehezítette, hogy délelőtt még apály volt, így még meredekebb emelkedőre kellett felkaptatniuk a futószakaszon”.

Délután az U23-as futamokat rendezték, 21 kilométeres távon, és a feltámadó szél miatt egyre hullámosabb vízen.
Itt is a női kajak szakág szerepelt a legjobban a magyar csapatból, hiszen Havas Eszter bronzérmet nyert. Eszter végig az élbollyal ment, csak az utolsó körben dőlt el a verseny, Storcz Botond felnőtt kapitány szerint „jól teljesített, és örülni kell ennek a bronzéremnek!”
A kenusoknál két magyar végzett az első tízben, Szabó Bonifác 9., míg Devecseri Ádám 5. lett, ráadásul úgy, hogy Storcz Botond elmondása szerint „Devecserinek kitört a lábtámasza, és ha ez a hiba nincs, akkor akár a dobogó is elérhető lett volna”.
A férfi kajakosok zárták a napot, itt Boros Adrián a 9. lett, Kulifai Tamás pedig a 13. helyen ért célba, úgy, hogy beborult az utolsó előtti körben.

További hírek:
11 magyar érem az egyetemi és főiskolai vb-n
Meghívó
Szeged: 50 milliós támogatás a 2011-es világbajnokságra
Jobb vb-szereplés, mint tavaly
Kovács Katalin minden idők legeredményesebb kajakversenyzője


Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon.



 
Kategóriák
Búvár
Evezés
Kajak-kenu
Műugrás
Rafting
Sárkányhajó
Szinkronúszás
Úszás
Vízilabda
Vízitúra
Linkfelhő
 
Tallózó