Három héttel ezelőtt vihar szakította félbe a nagykanizsai Csónakázó tavon az MKKSZ sárkányhajó Roadshow-jának második felvonását. Az elmaradt futamokat ezen a hétvégén pótolták, s többek között a Pannon Pellet és a Nagykanizsai Úszók csapata is már hangolhat az augusztusi szegedi döntőre.
Újabb helyszínen tűnnek fel a sárkányok! Május 14. és 16. között Nagykanizsán a Csónakázó tavon folytatódik a nagy sárkányhajó Road Show, amelynek végállomása az augusztus 26. és 29. között sorra kerülő szegedi világbajnokság lesz.
Már csak néhány nap és Győrben elrajtol a Magyar Kajak-Kenu Szövetség nagy nyári fesztiválsorozata a Sárkányhajó Roadshow, amelyen települések, illetve céges csapatok „futnak” versenyt az augusztus végi szegedi világbajnokság részvételi jogáért. A május 8-ai első fordulóra óriási az érdeklődés. Borkai Zsolt, Győr polgármestere fővédnökként állt az esemény mellé.
Megegyezett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a Magyar Televízióval. A megállapodás értelmében a csatorna élőben közvetíti a május végi MOL Gyorsasági Világkupát, amely évről-évre hagyományosan a nemzetközi síkvizi versenynaptár egyik legrangosabb eseménye. Szintén eldőlt, hogy az augusztus végi Sárkányhajó Világbajnokságot is a szegedi pályán rendezik meg.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség is képviseltette magát a hétvégén lezajlott Boat Show kiállításon, ahol elsősorban a sárkányhajó szakág mutatkozott be a nagyközönség előtt.