|
200 vegyesen Cseh László könnyedén úszott a versenynap délelőttjén Európa-rekordot, délután ezt is megjavította. Lochteval holt versenyben ért célba, 1:55.18-cal, a döntőben óriási küzdelem várható.
Cseh tizenhárom századdal vezetett Lochte előtt a pillangó után, háton jól tartotta magát, mindössze két százados hátrányt szedett össze, ez a különbség egy tizeddel nőtt mellen. Száz méter után érezhetően egymásra figyeltek, egyikük sem hajtotta ki magát, vagyis a holnapi döntőben vélhetően világrekordot úsznak. Csak az a kérdés, melyikük lesz az első.
"Készültünk az Európa-csúcs megjavítására, nem ért váratlanul, hogy ez sikerült is. Minden rendben volt, viszont Lochte kissé furcsán úszott, mintha kiengedett volna. Nem tudom, így volt-e, csak azt, hogy izgalmas döntő lesz. Bízom benne, hogy még tovább javítom az Európa-csúcsomat" - nyilatkozott Cseh.
Kis Gergő újabb döntőt úszhat, miután 1:58.11-el becsusszant a döntőbe, a nyolcadik helyen 14 századdal kiejtve Boggiatot. A nőknél 200 pillangón Hosszú Katinka hatalmas Európa-csúcsot úszott - 2:04.27 -, egy év alatt több mint tíz másodpercet javult. Ezzel a legjobb idővel került a csütörtöki döntőbe, ahol hirtelen favorittá lépett elő. Hosszú végig roppant taktikusan versenyzett, ragadt az amerikai Mary Descenzára, aki közel volt saját, délelőtt elért világcsúcsához, de a végére elfáradt, és a bajai születésű, Amerikában tanuló versenyző az utolsó métereken lehajrázta. 200 gyorson Verrasztó Evelyn borzasztó erősen, világrekordon belül kezdett, az olasz Pellegrini száznál már az élen volt, a végén is, és megint faragott egy nappal korábban felállított csúcsán. Verrasztó végül a nyolcadik lett, Mutina Ágnes a hetedik, érezhetően kiúszták magukat az elődöntőben. Michael Phelps senkinek sem kegyelmezett 200 méter pillangón. Úgy látszik meg sem kottyant neki a tegnapi vereség, hiszen a verseny első másodpercétől kezdve az élre állt és esélyt sem hagyott az ellenfeleknek. Természetesen világcsúccsal nyert (1:51.51), hat tizedet javított, s ezt már az első 50 méteren összeszedte pekingi önmagához képest, onnantól kezdve "csak" tartotta a tempót, miközben Korzeniowski és Macuda folyamatosan maradt le. A lengyel egy nagy hajrával megcsípte az ezüstöt, de mindketten Cseh Laci Európa-csúcsán kívül úsztak. Clary nem javult, csak ötödik lett. forrás: sportgeza.hu uszovilag.hu
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon. |