|
A Regatta sorozat eddigi legnagyobb létszámú versenye zajlott hétvégén. Már a nevezési lista alapján is sejteni lehetett, hogy a mezőny minden eddiginél erősebb lesz, hiszen számos gyors hajó jelezte indulási szándékát.
Ennek legfőbb oka, hogy a Balaton keleti medencéjében jóval több az aktív versenyző, mint a nyugati medencében, így több olyan hajó is indult a balatonaligai Grand Prix-n, melyek korábban nem. A rajtvonalnál végül 121 hajó sorakozott fel, ami rekordnak számít az idei szezonban. Sajnos az időjárás-előrejelzés nem sok jót ígért erre a hétvégére, ám szerencsére annyi szél azért volt, hogy – bár pályarövidítéssel – meg lehessen rendezni a regattát. A rajt ezúttal nem a versenysorozaton megszokottak szerint zajlott, hiszen a hajóknak cirkáló szakaszban kellett startolniuk, ami néhányuknak gondot okozott. A taktika az élmezőny csapatainál arra épült fel, hogy a mintegy 1 Bft.-os, a főzfői öböl irányából fújó szélben a keleti part mellett haladva érjék el az első pályajelet Balatonkenesénél. A Sponsor Wanted – az idei Kékszalagon 5. helyen végzett hajó –, a Sfinx nevő Libera C, valamint a Ganz Danubius vezette a mezőnyt, közöttük dőlt el az első hely sorsa is és végül ebben a sorrendben haladtak át a pályarövidítés miatt Balatonkenesénél kitűzött célvonalon. Időközben érkezett némi fuvallat délnyugati irányból, ám ez jelentősen nem befolyásolta a végeredményt, csupán a mezőny hátsó részének segített a gyorsabb befutásban.
Sztárvendégeink a kevés szél ellenére is remekül érezték magukat a vízen, főleg a TEVA VasasPlaket vízilabdázói, akik a futam végeztével jókedvően jegyezték meg, hogy egyszer majd szélben is kipróbálnák a vitorlázást.
A helyszínen mutatkozott be Magyarország első Ski-Yachting versenye, az I. Balaton – Zell am See-Kaprun International Ski-Yachting Cup 2010, melynek lényege, hogy a résztvevők nem csak a vitorlázásban, hanem a síelésben is összemérhetik tudásukat.
A délután állandó látványossága volt egy tűzpiros Ferrari, ami bizony senkit nem hagyott hidegen. A vízipólós fiúk közül néhányan még gurultak is vele pár kört, de eme „fedélzet” elhagyása szemmel láthatóan nehezükre esett… A Comedy Central mősora alaposan megmozgatta a rekeszizmokat, és Rekop György standupja remek alapozásnak bizonyult a díjátadót követő zárópartyhoz. A napot fantasztikus hangulatú vitorlás buli zárta, mely méltó befejezése volt az idén is rendkívül népszerő és sikeres II. Johnnie Walker Média Regatta Grand Prix-nek.
Eredmények:
Abszolút befutó: 1. Sponsor Wanted (Vándor Róbert) 2. Sfinx-bavaria.hu (Lange Péter) 3. Ganz Danubius (Kakas Máté) Yardstick I. 1. Sfinx-bavaria.hu (Lange Péter) 2. Benedictus (Gáll Márton) 3. Trabi (Márton Balázs) Yardstick II. 1. Magyar Vándor (Magyar Norbert) 2. Sarah With Love (Temesfői Zénó) 3. Pálinka (Szeghegyi Pál) Yardstick III. 1. Soczi (Fekete László) 2. Süvölvény (Dr. Mikó Dénes) 3. Blue Fly (Kék Tamás) II. Johnnie Walker Média Regatta 1. Sláger Rádió (Vándor Róbert) 2. Compass Magazin (Lange Péter) 3. Rádió6 (Eszes Tamás)
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon. |