|
Sikerrel küzdöttek meg az erős széllel az I. Nemzeti Regatta hajósai szombaton, a balatonszemesi kikötő elől rajtolva. A futamot végül a zánkai bójánál már elsőként forduló, Balatonalmádit képviselő Kékmadár nyerte. Gratulálunk!
A borúlátó előrejelzések és a szombat reggeli időjárás sem tudta eltántorítani azt a 110 hajóst, akik nekivágtak 2009 utolsó UNIQA Balaton Regatta versenyének.
"Fölfelé sikítottak, lefelé csend volt" - foglalta össze találóan egy mondatban Sáfián László a szombati balatonszemesi futamot. Tény, hogy péntek este és szombatra virradóra sokan még abban is bizonytalanok voltak, hogy egyáltalán lesz-e rajt. Dániel Gábor versenyigazgató azonban úgy érezte, hogy ha a szél nem erősödik tovább, akkor a mezőny még képes lesz megbírkózni a körülményekkel. És milyen jól döntött! A szezon legjobb és legizgalmasabb versenyét "lőhette el" a balatonszemesi kikötő elől.
Az első bójánál a Wossala Kristóf által kormányzott Kékmadár fordult elsőnek, nem sokkal mögötte a Szent Ágota (fedélzetén a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok Hans-Peter Steinacherrel és Rauschenberger Miklós irányításával) és a Sirocco (Cittel Lajos vezetésével) vívott hatalmas harcot, miközben fekete nyílként követte őket a Therapy by Gardazzura (Simó Béla kormányzásával). A 6-os erősségű szél alaposan próbára tette a hajók legénységét, de akik meg tudták zabolázni az erejét, szinte repültek a Balaton vizén - a fotósainkat szállító Calypso néha alig tudott lépést tartani az élmezőnnyel! A hajót és hajóst egyaránt megdolgoztató szélben végül a Therapy by Gardazzura szelte át elsőként a célvonalat, míg az abszolút második helyet a Kékmadár szerezte meg, a dobogó harmadik fokára pedig a Sirocco legénysége állhatott fel.
Hetek, hónapok óta tartó kiélezett csaták dőltek el a balatonszemesi versenyen, hiszen a kategóriák legjobbjainak addig megszerzett pontjai között csak kis különbségek voltak - a nyomás nagy volt, hiszen egyikük sem engedhette meg magának, hogy hibázzon.
A III. UNIQA Balaton Regatta balatonszemesi futamának végeredménye:
Abszolút befutó: 1. Therapy by Gardazzura (Simó Béla) 2. Kékmadár (Wossala Kristóf) 3. Sirocco (Cittel Lajos)
Yardstick I. 1. Kékmadár (Wossala Kristóf) 2. 8 One (Országh Tibor) 3. Szent Ágota (Rauschenberger Miklós)
Yardstick II. 1. Sarah With Love (Temesfői Zénó) 2. Dolce Vita (Sáfián László) 3. Bavaria 38 (Hoffmann Balázs)
Yardstick III. 1. Dudu (Szabó László) 2. Bell Maxi (Grasztl Tibor) 3. Blue Fly (Kék Tamás) Az I. Nemzeti Regatta díjazottjai önkormányzatok szerint:
Összetett yardstick első három helyezett: 1. Balatonalmádi 2. Sárospatak 3. Gyenesdiás
Abszolút befutó első helyezett: Fonyód
Az I. Nemzeti Regatta Vitorlása: Kékmadár (Wossala Kristóf)
Az I. Nemzeti Regatta Kormányosa: Wossala Kristóf (Kékmadár)
Az I. Nemzeti Regatta Hajósa: Simó Béla (Fonyód)
Az I. Nemzeti Regatta Arany Vitorla díja a legmesszebbről érkező hajó részére: Sárospatak
Az I. Nemzeti Regatta Aranybika díja a legeredményesebb balatoni önkormányzat részére: Balatonalmádi
Fonyód polgármestere - aki maga is keményen megküzdött az elemekkel a Therapy by Gardazzura fedélzetén - elmondta, hogy nagyra értékeli a szervezők munkáját az UNIQA Balaton Regatta versenysorozattal kapcsolatban, és reményét fejezte ki, hogy az elkövetkező évek során Fonyód is lehetőséget kap egy futam lebonyolítására.
Köszönjük minden nevező önkormányzatnak, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket!
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon. |