A vitorlás hajók korának utolsó nagy tengeri csatája igazolja, hogy néha érdemes kockáztatni. Bár az angolok hadvezére halálos sebet kapott, tervei győzelmet hoztak flottájának.

Császármorzsa?
1805-ben Európában Napóleon katonái masíroztak, de a környező tengereken a brit haditengerészet volt a domináns. London úgy akarta térdre kényszeríteni a franciákat, hogy kereskedelmi blokádot vont a kontinens köré. A császár tombolt dühében, és elhatározta, hogy móresre tanít mindenkit, aki packázni merészel vele. A rá jellemző vakmerő lépéssel megparancsolta a szigetország elfoglalását.

A francia flotta nagy része Bretagne-ban és Toulonnál, míg a szövetséges spanyol hajóhad Cádizban volt összevonva. A sikeres invázióhoz ezeknek egyesülnie kellett volna, ám március 30-án a lesben álló brit hajóraj visszakergette a kikötőbe Pierre Villeneuve francia admirális hajóraját, amely megkezdte volna a felzárkózást. Ezzel elúszott az esély a La Manche-csatornán való átkelésre. Napóleon ekkor úgy döntött, hogy a szárazföldön mér csapást Anglia szövetségeseire, és a Földközi-tengerre vezényelte az egész flottát, hogy délről fedezzék a hadműveleteket. Előtte azonban leváltotta a gyávának tartott admirálist.

	A vesztes: Villeneuve admirális

Tom és Jerry
Nelson, korának legkiválóbb tengernagya, 27 sorhajója élén előbb ért Gibraltárhoz, mint vetélytársa, és karba tett kézzel várta, hogy „az egér befusson a csapdába”. Ez 21-én hajnali 6 órakor meg is történt, amikor az egyik angol őrszem a Trafalgar-foknál jelentette a 33 ellenséges hajó felbukkanását. Az admirális azonnali támadást rendelt el, ám a szélcsend miatt mintegy hat órába telt, amíg elérték az francia-spanyol Egyesített Flottát.

Nelson taktikai elképzeléseit már korábban egyeztette parancsnokaival: szakítva az addigi gyakorlattal nem a párhuzamos hadrendet tervezte alkalmazni a csatában, hanem oldalsó irányból, azaz derékszögben támadva akarta megtörni meg az ellenség hadrendjét. Ez a taktika azonban rendkívül kockázatos volt. Amíg ugyanis ellenfelük mellé nem érnek, nem tudják használni az ágyúikat, és teljesen ki lesznek szolgáltatva az ellenséges sortűznek. Az élre a legnagyobb első és második osztályú csatahajóit rendelte, mert ezek tudták legjobban elviselni a sérüléseket. A britek két oszlopban támadtak: Nelson 12 hajó élén a Victory fedélzetén elsőnek rontott a centrumra, míg Cuthbert Collingwood a Royal Sovereign fedélzetén 15 hajót vezetett a hátvéd ellen.

	A flották felállása

Amikor Villeneuve-nek jelentették a támadó angolokat, azonnal hátraarcot rendelt el, így az elővédből utóvéd lett és fordítva. De az összecsapást már nem kerülhette el. Kikészítették az ágyúgolyó ütötte rések eltömítésére szolgáló ólomlemezeket és bőröket, a padlót fellocsolták vízzel, hogy ne fogjon tüzet, aztán homokot szórtak rá a vér felitatására. Végül szétosztották a bátorításhoz szükséges rumadagot. A másik oldalon Nelson végigsétált a fedélzeten, és lelkesítő beszédet tartott embereinek: „Aki megéri, látni fogja, hogy ez a nap Anglia dicső napja lesz”.

Végzetes puskagolyó
A Victory háromnegyed egykor érte el az ellenséges arcvonalat, éppen a francia vezérhajó, a Bucentaure és a Redoutable között. Az angolokat kegyetlen ágyútűz fogadta, de a támadás lendületét nem tudták megtörni. A sorra betörő brit hajók is tüzet nyitottak és a kézifegyverekkel együtt hatalmas pusztítást okoztak. A franciák balszerencséjére a Dumanoir tábornagy vezette előőrs későn kapcsolt, így nem tudott időben csatlakozni a küzdő felekhez.

Ekkor azonban olyan dolog történt, amely majdnem felborította a britek tervét: 1 óra 35 perckor a Redoubtable árbocáról egy francia mesterlövész eltalálta Nelsont. A golyó a vállánál hatolt be, szétroncsolta tüdejét és a medencéjénél állt meg. A sebesült fájdalmasan kiáltott fel: „Végül mégiscsak sikerrel jártak, halott vagyok.” Tudta, hogy már csak órái vannak hátra. Emberei levitték az alsó fedélzetre, de ő ragaszkodott hozzá, hogy mindvégig tájékoztassák a csata állásáról.

	Nelson kapitány halálos lövést kap

A parancsnokságot Collingwood vette át, aki a franciák hátvédjénél törte át a vonalukat. Pokoli küzdelem zajlott, de a mérleg hamarosan az ő javukra billent. Ahogyan egyre több brit hajó hatolt be az ellenség vonalán ütött résekbe, jobb tüzérségi kiképzésük és kölcsönös tűztámogatásuk révén egyre inkább megmutatkozott a fölényük. Alig egy órán belül kilenc ellenséges hajót tettek harcképtelenné - az egyik fel is robbant, miután a lőporraktár tüzet fogott. A fedélzeteket holttestek százai borították. Miután egyre több francia hajó - köztük a Bucentaure is - megadta magát, már csak idő kérdése volt, hogy meddig tart az összecsapás. Végül fél ötkor az utolsó ágyúk is elhallgattak.

Emlékoszlop és konyhakés
A britek győzelme teljes volt: összesen 9 spanyol és 8 francia hajó esett fogságba, köztük Villeneuve is, aki a szégyen miatt később egy kocsmában öngyilkosságot követett el. Állítólag egy konyhakéssel hatszor szúrta mellkason magát. Ugyanakkor az ütközet végén elhunyt Nelson holttestét egy hordó brandyben vitték Londonba. Egyesek szerint ennek felét megitták a tengerészek. Állami temetést kapott, és egy emlékoszlopot is a csatáról elnevezett Trafalgar-téren.

Az ütközetet több napig tartó heves vihar követte. A briteknek nagy gondot okozott, hogy a sérült, illetve zsákmányolt hajókat a vízen tartsák. A britek összes vesztesége 449 halott volt, míg a francia-spanyol oldal 4000 katonát vesztett, és csak 11 hajójuk tudott visszaevickélni Cádizba.

Trafalgar a vitorlás hajók korának utolsó nagy tengeri csatája volt. Ez alapozta meg a korlátlan brit uralmat a tengereken, és Napóleon legmerészebb álmaiban sem gondolhatott többé egy Anglia elleni invázióra. Ehelyett meghirdette a kontinentális zárlatot, azaz a szigetország kereskedelmi bojkottját. A legnagyobb vesztes Spanyolország volt. Soha nem állított fel új flottát, így tengeri hatalmának elvesztése nagyban hozzájárult sebezhető amerikai birodalmának elvesztéséhez is.

© vizimagazin.hu