|
A világot jelentő deszka Bódi Sylvi szerint alig egy négyzetméternyi felületű, és wakeboardnak vagy szörfnek hívják. Az ismert modellel vízisportos élményeiről beszélgettünk.
- Néhány éve már nemcsak a címlaplány jut eszébe sokaknak a neved hallatán, különböző vízi sportágak kapcsán is egyre gyakrabban előtérbe kerülsz. Mikor kezdődött ez a történet? - Valóban nagyon szeretem a vízi sportokat, sok területen kipróbáltam már magamat. 13 éves voltam, amikor először jet-skire ültem, s rögtön beleszerettem. Azóta is, amikor csak tehetem, szívesen száguldozok a vízen. - 2007-ben részt vettél a Kékszalagon. Azóta gyakran vitorlázol? - Jól éreztem magam a tókerülő versenyen, bár inkább az extrémebb, pörgős sportágak érdekelnek. Láng Róbert, a Nemere 2 tulajdonosa - ennek a fedélzetén hajóztam a balatoni versenyen - a Kékszalag után javasolta, hogy vegyek részt egy lánycsapat tagjaként egy adriai vitorlásversenyen. Na, az már kicsit más volt: aktívan csörlőztem, a bóják kerülésekor szintén keményen kellett dolgozni, szóval belekóstolhattam a tengeri vitorlázás izgalmaiba. Ráadásul elég sok pasit megvertünk, szóval jó buli volt. - Ezek szerint az adrenalin a legérdekesebb számodra a vízi sportokban? - Igen: az a lényeg, hogy izgalmas legyen. Kipróbáltam olyan motorcsónakot is, ami 100 km/h feletti sebességgel halad a vízen - Amerikában népszerűek az ilyen versenyek. De mostanában leginkább a wakeboard a nagy szerelem, ezzel töltöm a legtöbb időt. - Mióta gyakorolsz? - Két éve kezdtem aktívabban megismerkedni ezzel a sportággal. Időközben az edzőm, Horváth Kinga a legjobb barátnőm lett. Csónak után is csúsztam már, de leginkább kábelpályán gyakorlok. Az Omszk-i tavon, ahová rendszeresen járok, idén július 24-25. között rendezik az országos bajnokságot, s felkértek, hogy legyek a rendezvény házigazdája, amit örömmel elvállaltam. Arra is bíztatnak, hogy induljak el a versenyen - erről még nem döntöttem. - Elképzelhető, hogy hamarosan aktív sportoló lesz belőled? - Nem hiszem. Egyrészt nem szeretnék felhagyni a modellkedéssel, másrészt le is csúsztam arról, hogy profi versenyző legyen belőlem. Emellett fontosnak tartom, hogy minél több sportágat megismerjek, nem akarok egy dolog mellett elköteleződni. Így akár tóparton, akár tenger mellett vagyok, akár szélcsend van, akár fúj a szél, mindig lesz annyi alapismeretem, hogy a helyi adottságoknak megfelelő sportágat gyakorolhassam. Azért is látom jobbnak, hogy a hobbi sportolók szintjén maradjak, mert félek, hogy a görcsös győzni akarás elvonná a figyelmemet magáról az élményről.- Néhány napja érkeztél haza a Fülöp-szigetekről, egy wakeboard világbajnokságról... - A magyar csapat kísérőjeként utaztam ki, többek között az említett edzőm és barátnőm is indult a versenyen. Nagyon jó volt a program, minden hazai induló dobogós helyen végzett. Külön öröm számomra, hogy lehetőségem volt a sportág legnagyobb neveivel együtt wakeboardozni, természetesen versenyen kívül. Itt is meg lehetett tapasztalni, hogy ez valójában egy életstílus, egy nagy családot alkotnak a világ wakeboardosai. - Említetted, hogy nem akarsz egy sportágnál leragadni, mindig szívesen ismersz meg újabb lehetőségeket. Mi lesz a következő állomás? - Egy éve kezdtem megismerkedni a szörfözéssel. Hát, odaadnék pár évet az életemből, ha megtanulhatnám igazán jól meglovagolni a hullámokat. Portugáliában szereztem az első élményeket - ehhez a sporthoz sajnos idehaza nincsenek meg a szükséges feltételek. Azt hiszem, a szörfözés a világ egyik legnehezebb sportja, egyben fantasztikus élmény is, ahogy jössz ki a csőből, nagy erővel siklik a deszkád a hullám előtt... Ez olyasmi, amit nem lehet megvenni, ezt át kell élni. Hiába a beevezés viszi el az energia és az idő 90 %-át, a fennmaradó 10% abszolút megéri a fáradtságot. Nemrég kipróbáltam a kite-surf-öt, az is nagyon tetszett. - Mindenféleképpen külföldre kell menni annak, aki aktívan szeretne vízisportolni? - Szerintem Magyarországon is bőven akad lehetőség a különböző sportágak gyakorlására. Vannak kötélpályák a wakeboardozáshoz, több helyen is lehet jet-skizni, sok más sport ugyanúgy űzhető itthon, mint külföldön. - A népszerűséged inkább előny vagy hátrány a vízen? - Állandóan felismernek, ehhez már hozzászoktam. Néha érzem, hogy csak azért, mert ismert vagyok, a nézelődők kritikusabbak velem, talán egyesek irigykednek is. Számomra azonban sokkal fontosabb tény, hogy rengeteg barátot szereztem a vízi sportok által, számos értékkel gazdagodtam - sokat köszönhetek ezeknek az embereknek. Szponzorom is akadt a Wakeshop révén, így nem kell a nem is olyan olcsó felszerelésekre költenem. Megtiszteltetésnek tartom továbbá, hogy a Billabong arca lehetek. Olyan ismert személyt kerestek, aki egyben sportos, dinamikus karakter. A vízi sportok világa összességében egy fantasztikus életérzéssel ajándékozott meg - sajnálnám, ha kimaradt volna az életemből. Sylvi honlapja: bodisylvi.hu © vizimagazin.hu
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon. |