Az utánpótlás miatt úgy látszik már felesleges aggódni, legfiatalabb szörfversenyzőink az év elején, Cadizban bemutatott bravúrja legalábbis ezt támasztja alá. Simor Krisz és Nikl Andris az EB-n mindketten bejutottak az aranycsoportba, s ez a bravúr az ő korosztályukban itthon példa nélkül áll. Andrist és Krisztiánt a versenyről, és a tervekről kérdezgettük.
Detre Dia az elmúlt hetekben is aktívan képviselte a magyar szörf sportot, az elmúlt hetekben három nemzetközi versenyen is elindult, ezekrõl kérdeztük õt.
Pár évvel ezelőtt a pesszimista szemléletű szörfösök halálra ítélték a Formula pályaversenyzést, az egyre szélesebb deszkák, és nagyobb vitorlák betörésével a szlalom versenyágban.
A BWA (British Wavesailing Association) legjobb 15 angol profi versenyző által használt szörfdeszka és szörfvitorla márkáit (szponzorait) összesítette. A bajnokságban, az idei négy versenyen elért eredményeik számítottak, természetesen súlyozva az elért helyezéssel. Az eredmények a következők:
A windsurf ugyebár vitorlás vízi sporteszköz. Így érthető, hogy - versenyen kívül - Detre Diána olimpikon is rajthoz áll majd a legnagyobb hazai vitorlás vízi sportversenyen.