Vízi sportok Magazinja | Merülj el a vízisportok világában
Bejelentkezés
Regisztráció
E-mail cím:
Szörffel is lehet indulni a Kékszalagon
Windsurf |  2009. Jún 10. 12:16  | 
keret_sarokkeret_sarok
Szörffel is lehet indulni a Kékszalagon
keret_sarokkeret_sarok
A windsurf ugyebár vitorlás vízi sporteszköz. Így érthető, hogy - versenyen kívül - Detre Diána olimpikon is rajthoz áll majd a legnagyobb hazai vitorlás vízi sportversenyen.

Korábban már többször volt arra példa, hogy - versenyen kívül - szörffel teljesítették a Kékszalag közel 150 kilométeres versenytávját. Gádorfalvi Áron 2003-ban célba is ért, sőt, megelőzött minden vitorláshajót, és elsőként futott be a balatonfüredi kikötőbe. Idén Detre Diána is megpróbálja teljesíteni a távot, így tehát versenyen kívül, de a mezőnnyel rajtol majd el 2009. július 3-án.

Dia jelenleg Magyarország legjobb női szörfözője, olimpikon. Egy év alatt 36 helyet lépett előre a világranglistán, célja, hogy mind a ranglistán, mind a 2012-es londoni olimpián a TOP 10-be kerüljön, ám szerencsés esetben még a pontszerzés, sőt, az érem sem elképzelhetetlen.

Van, mi motiválja, hiszen a családi hagyományok is erre predesztinálják. Édesapja Detre Szabolcs, aki (ikertestvérével egyetemben) az 1980-as moszkvai olimpián bronzérmével a magyar vitorlássport eddigi legjobb ötkarikás szereplését produkálta, így a mind a mai napig a sportág aktív és elismert személyisége. Ilyen előzményekkel Dido neve sem cseng rosszul vitorlás berkekben, korábban vitorláshajóval már maga is teljesítette a távot, ám most valami új, a hagyományoktól merőben eltérő tettre szánta el magát. 

Nő ugyanis szörfdeszkával még nem teljesítette a nagy tradíciókkal rendelkező, Európa-szerte ismert tókerülő versenyt. Vállalása azonban nemcsak emiatt érdekes. Dido fiatal kora ellenére meglehetősen fogékony arra, hogy a maga eszközeivel bizonyos elengedhetetlenül fontos témákban felhívja a figyelmet a társadalmi felelősség vállalására. A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj szörffel való teljesítése is eszköz egy jó ügy érdekében. Így esett a választása az Egészség Hídja Összefogás Egyesületre, mely a mellrákszűrések fontosságára jött létre, és szervezi rendezvényeit prevenciós céllal országszerte immár hagyományosan, olyan prominens személyiségek bevonásával, mint Sebestyén Márta, Dobó Kata vagy Oroszlán Szonja. Dido az Összefogás jegyében, a szűrések és a prevenció fontossága érdekében száll harcba az elemekkel, az idővel, a széllel, a hullámokkal és a különböző méretű vitorláshajókkal. Abban bízva készül az akár több mint egy napos erőpróbára, hogy vállalása nagyobb felelősségre, egészséges életmódra és sportolási hajlandóságra sarkallja azt a több millió magyar, illetve több milliárd más nemzetiségű nőt, akiknek példát akar mutatni a közelgő regattán.

(Magyar Vitorlás Szövetség)



További hírek:
Aranyifjak - interjú Nikl Andrissal és Simor Krisztiánnal
Tavaszi nagyüzem - Detre Diána interjú
2010 Formula Világbajnokság Argentína
Windsurf márkák versenye 2009-ben
A windsurf technikai sport - sok múlik a vitorlán


Hozzászólások
Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon.

 
Kategóriák
Kitesurf
Szörf
Vitorlás
Wakeboard
Windsurf
Linkfelhő
 
Tallózó